Kék hold!

A „kék hold”–ról sokfajta megállapítást, találgatást lehet hallani. Meglehet vizsgálni földrajzi, vagy csillagászati szempontból is. Földrajzi szempontból a tudósok vulkánkitöréssel magyarázzák ezt a jelenséget. 1883-ban a Krakatau vulkán kitörésekor, hatalmas mennyiségű hamu érte el a Föld légkörének tetejét, és a Hold kék színűvé vált. Ennek oka a hamu volt. A hamufelhő apró, 1 mikrométer méretű részecskékkel volt tele, amely pontosan a megfelelő méret volt a piros szín leárnyékolására, míg a részecskék a többi színt szabadon átengedték. A hamufelhőn átvilágító holdsugarak így kék, időnként zöld színben pompáztak. A kék Hold évekig gyönyörködtette az embereket a kitörés után. Sokszor a Nap is levendula színűvé vált. A hamufelhő miatt gyakran annyira élénk színű naplementék voltak, hogy sok helyen a tűzoltókat is kihívták, mert távoli tűzesetre gyanakodtak.
kék holdKisebb erejű vulkánok is képesek voltak kékké változtatni a Holdat. Így például 1983-ban Mexikóban az El Chichon vulkán kitörése után volt látható hasonló jelenség. A kék Hold titka tehát az, hogy a levegőben sok olyan részecske legyen, amely kicsivel nagyobb, mint a vörös fény hullámhossza, és más nagyságú részecskék ne legyenek jelen. Ez ritka jelenség, de vulkánok és erdőtüzek képesek ilyen részecskéket a levegőbe juttatni.

Ha csillagászati szempontból vizsgáljuk a Kék Holdat, akkor ki derül, hogy nem is kék az a bizonyos „Kék Hold”. Ugyanis Kék Holdnak nevezzük azt a ritkán kialakuló naptári helyzetet is, amikor egy adott hónapban kétszer van telihold.
Mivel a holdfázisok kb. 29,5 naponként ismétlődnek, és a naptári hónap is megközelítőleg ennyi napból áll, ezért általában egy hónapban csak egyszer van telihold. Nagyon ritkán azonban előfordul, hogy ugyanabban a hónapban kerül sorra a következő telihold is. Ilyen volt például 2009. december 2-án és 31-én. Ezen meghatározás szerint legközelebb 2012 augusztusában és 2015 júliusában fordul elő a jelenség.
Más definíció szerint, ha egy évszakban nem három, hanem négy telihold következik be, akkor a harmadikat nevezik kék Holdnak. Megint más meghatározás szerint a naptári év tizenharmadik holdtöltéjét nevezik kék Holdnak.
A Kék Hold elnevezés az angolszász területről származik, ahol a ritka jelenséget közmondáshoz is kötik-„ once in a blue moon”- vagyis szabad fordításban-„ olyan ritka, mint a Kék Hold”. Az angolok az év 13. teliholdját is a Blue Moon-nak nevezik, és a 13-as szám misztikuma is ehhez kapcsolódik náluk. Spirituális szempontbúé a két teliholdas hónapok a teremtőerő kirobbanóan nagy hatékoynsága miatt fontosak. Ilyenkor a kívánságok, az akarat, a vágyak nagyobb támogatást kapnak, és ezért nagyobb valószínűséggel válnak valóra. Szeánszokat és meditációkat is tartanak sok helyen, ami mind a teremtőerő koncentrálására helyezi a hangsúlyt.
A Hold mint a női princípium természetes jelölője a nőiséggel és a női minőségekkel kapcsolatban is kiemelt szerephez jut, főleg ebben a speciális két teliholdas hónapban, érdemes hát ezt kihasználni, és a meditációkat, a gondolatokat a nőiség megerősítésére fordítani.
Férfiak esetében az intuíció, az empátia, az érzelmek felszabadítása kap nagyobb hangsúlyt, és ha a figyelmüket is ennek szentelik, akkor ezeken a területeken fejlődhetnek.
Az asztrológiai jelentősége a 2012. augusztusi két teliholdnak, amik 2-án és 31-én köveztek be, az, hogy míg az első abszolút az egyéni boldogulás és a párkapcsolati élethelyzeteket érintette, addig a második az értékrend és a változási képességeket érinti. E területek úgy kötődnek egymáshoz, hogy ami elkezdődött augusztus 2-val, az teljesedik ki a 31-i teliholddal. Ha pozitívan tudta valaki megragadni a hónap eleji hatásokat, akkor építő gyökeres változásokat tapasztalhat. A negatív spirállal járó megértések sem feltétlenül hasztalanok, vagy rombolóak, viszont érzelmi szinten sokkal nehezebben érthetőek.

Valószínű, hogy akik – tudatosan, vagy ösztönösen – a párkapcsolaton belül a hatalmi, irányítói, bevonódó viselkedésekkel “foglalkoztak”, azoknak a megértés most egyfajta rendszerben jelenik meg, míg érzelmileg egy sokkal mélyebb megértés tapasztalható. (Első telihold az Oroszlán Nap- Vízöntő Hold között jött létre, míg a második a Szűz Nap- Halak Hold állással)
Nagyon izgalmas lehetőséget rejt, ha értelmezzük, hogy honnan hova jutottunk ebben a 29, 5 napban, ami párkapcsolathoz általában való hozzáállásunkban és az önálló érdekérvényesítésünkben történt változást illeti.
Ebben az időszakban folyamatosan jelen volt a Plútó és az Uránusz közötti pontos fény-szögkapcsolat, a mi a változásokat nagymértékben katalizálja függetlenül azok pozitív, vagy negatív irányától – már ami a jelenbeli megítélésüket és minősítésüket illeti.

This entry was posted in Hold and tagged , , , . Bookmark the permalink.

Comments are closed.